*

*

2010. február 25., csütörtök

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút




A Lillafüredi Állami Erdei Vasút története az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. Az un. Szinvavölgyi Erdei Vasút vonalát 1920-ban kezdték építeni, és 1921. május 3-án futott ki az első szerelvény. Ekkor még elsődleges feladata a teherszállítás (szén, fa, papír stb.) volt, azonban hamar felfedezték maguknak a környéken lakók is a gyönyörű környezetben futó vasutat. Lillafüreden a Palotaszálló építése (1927-30.) lendületet adott az idegenforgalmi jellegű személyszállításnak, de emellett ekkor még igen jelentős volt az ingázók, munkába járók szállítása is Ómassa felől Miskolcra, Diósgyőrbe, lévén ekkor még közúti tömegközlekedés nem létezett. A kisvasút fénykora az 1950-es években volt, ekkor évi kb. 300.000 főt szállítottak a jelentős teherforgalom mellett. Ezt követően veszített jelentőségéből, mivel a vonal menti bányákat bezárták, és a teherszállítás is egyre jobban a közutakra terelődött. Miskolcon is lerövidítették a vonalat, ami hajdan a belvárosig vezetett. Jelenleg jelentős idegenforgalmi látványosság a kisvasút, évente kb. 200.000 főt szállít, így a helyi turizmus jelentős momentumává vált.

Forrás: http://laev.uw.hu (itt még sok egyéb érdekesség is olvasható.)


Örömhír, hogy javarészt pályázati pénzből elkezdik az elavult mozdonyok felújítását és egy új állomás is épülhet a Garadnán. Emellett ökoturisztikai központ létesül Lillafüreden.

Forrás: Észak-magyarországi turisztikai blog

Nincsenek megjegyzések: